2017. augusztus 5.

Füstös padlizsán tagine sárgabarackkal

wooow, igazi Good Food, egy régebbi lapban találtam az alapot, amiből végül összeállt az én változatom. Elsőre bonyolultnak tűnhet, de a módszeres előkészítés után már nagyon egyszerű a dolgunk. Tagine hiányában vastag aljú serpenyő egy jól záró fedővel is megteszi.


Hozzávalók (2 – 3 adag):

1 nagyobb padlizsán
olivaolaj
1 evőkanál hagymakrém vagy egy kisebb fej vöröshagyma apróra vágva
1 2 cm-es darab gyömbér reszelve
1 mokkáskanál füstölt pirospaprika
5 dkg aszalt sárgabarack
kb. 1 dl passzírozott paradicsom
1,5 dl csirkeleves alaplé, esetleg víz
1 evőkanál méz
½  citrom leve és héja lereszelve
2 evőkanál pirított szezámmag
petrezselyemzöld


Első lépésként egy vastag aljú serpenyőben megfuttattam az olajon a hagymakrémet, a lereszelt gyömbért és a Ras el Hanout fűszert. Félrehúztam, ekkor beletetem a füstölt paprikát és elkevertem.

A padlizsánt 1,5 cm-es karikákra, majd a szeleteket négybe vágtam. Meghámozni nem muszáj, én meghámozom mindig. Száraz bordázott grillserpenyőben éppen csak megkapattam a darabokat, hogy nyomot hagyjon a borda. Nem kell, hogy megsüljenek, nem is tudnak ennyi idő alatt. Az igazi persze az, ha mindezt faszén parázs fölött tudjuk megtenni.


Harmadik előkészületi fázisként a félbevágott sárgabarackot, a kis darabokra vagdosott sós citromot, a mézet és a citromhéjat egy tálkában összekevertem.

Az előkészített fűszeres hagymás alapot felöntöttem a paradicsompürével és az alaplével. A meggrillezett padlizsán darabokat egymás mellé téve beletettem, a tetejére borítottam a sárgabarackos keveréket is és felforraltam. Sóztam, majd szorosan lefedtem és lassú tűzön kb. negyed óráig pároltam.


Közben száraz serpenyőben megpirítottam a szezámmagot, amit az elkészült étel tetejére szórtam a petrezselyemzölddel együtt.
Mellé egyszerű bulgur köretet készítettem, de kuszkusszal vagy rizzsel is finom lesz. A padlizsán és a barack is teljesen átpárolódott, az ízek harmonikus egységgé álltak össze. Egy kanál sűrű joghurt mehet még a tetejére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése