2017. február 12.

Fasírtgolyó batátával és rukkola mártással

a fasírt férfimunka nálunk, a hozzá tálalt köretnél azonban előfordul, hogy ki-ki mást készít magának. A klasszikus krumplipüré mindig tökéletes mellé, de én időnként szeretek variálni. Főleg, hogy gyakran vannak „raktáron” csak úgy megvett alapanyagok. Na ilyenkor jön el azoknak az ideje ☺


Hozzávalók (38-40 db golyóhoz):

70 dkg sertéscomb
kb. 30 dkg parasztkenyér
őrölt kömény
frissen őrölt feketebors
kevés őrölt koriander
fokhagyma
rukkola
görög joghurt
olivaolaj
batáta, lehet több fajta is

„Kb 60-65 % sertés húsból és 35-40 % tejben áztatott barna kenyérből készül tojással, sóval, őrölt borssal és köménnyel, de nagyon jót tesz az ízének, ha egy mokkáskanálnyi koriandert serpenyőben kipattogtatsz majd megdarálod J Vöröshagymát mi nem szoktunk tenni bele, de reszelt fokit feltétlenül, a piros paprika pedig abszolút ízlés kérdése…
A tejben áztatott, majd jól kinyomkodott kenyeret a legkisebb lyukon engedem át a darálón, a húst már nagyobbon, legyen egy kis textúrája. A fűszerezés után általában elég 1 tojást ráütni, akkor jó, ha egy kicsit kemény a massza, úgy nem esik szét és sül, nem pedig párolódik a zsiradékban! Házi zsemlemorzsába (aki szereti szezámmaggal keverheti) forgatva kicsi golyókat formázva mehetnek sülni.


A rukkola mártáshoz 50 – 60 gramm rukkolát aprítógépbe tettem sóval, olivaolajjal és joghurttal és krémesre kevertem. Amikor már jó volt, edénybe tettem, a tetejére öntöttem még egy kevés olivaolajat és megborsoztam frissen őrölt feketeborssal.

A gyönyörű kétféle batátát fél centisre felszeleteltem, megolajoztam, sót, borsot tettem rá és mikróban pár perc alatt készre pároltam. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése