2017. január 6.

Csöröge fánk

A Szakácsmustra egy remek játék a bloggerek között. Egy kiválasztott szakács receptjei közül kell sütni / főzni. A mostani 21. forduló háziasszonya Ani a Parókia konyhájából és Limarát, a kenyerek nagyasszonyát választotta. Éppen a végén be tudtam szállni ezzel az isteni csöröge fánkkal...... most csak jóllakottan szuszogunk ☺



Az eredeti recept itt olvasható. A játék értelmében törekedni kell a maximális „másolásra”, ez most is így történt, csak nagyjából elosztottam mindent kettővel. Így lett egy leves utáni kétszemélyes adag belőle.

Hozzávalók:

22-24 dkg liszt (búza finom és tönköly finom fele-fele arányban)
csipetnyi só
2 csapott teáskanál porcukor
2 evőkanál jóféle rum – egy kis mokkáskanál vanilia kivonat
2 tojás sárgája
4 dkg olvasztott vaj
2 evőkanál tejföl

Nagyon egyszerű tészta, gépet sem használtam hozzá. Egy keverő tálban elkevertem a száraz hozzávalókat, mélyedést nyomtam a közepébe és sorjában beletettem a tojás sárgákat, a rumot, vaniliát, olvasztott vajat, végül a tejfölt. Kézzel összedolgoztam, majd kitettem a gránit lapra és jól kidolgoztam. Ha kicsit lágy, mehet még egy kis liszt bele, hogy ne ragadjon. Amikor már szép sima és egyenletes volt a tészta, folpackba csomagoltam és félre tettem (nem a hűtőbe! ). 20 – 30 perc minimum kell neki, (ezalatt megehetjük a levest pl.).


Egy nagyobb lábasban zsírt tettem a gázra szép lassan melegedni. A tésztát lisztezett felületen 2 – 3 mm vékonyra nyújtottam, majd derelye vágóval rombuszokat vágtam ki. Minden rombusz közepén késsel egy bevágást ejtettem és a rombusz egyik sarkát áthúztam rajta. Így alakulnak ki a jellegzetes kis csörögék.

A zsírban közepes hőfokon 2 – 3 perc alatt kisütöttem őket közben egyszer megforgatva. Papírtörlőre szedtem ki őket, de gyakorlatilag nem szívott be zsiradékot.



Ilyenkor lehet azonnal még forrón porcukorba forgatni őket, de elég ha a tetejüket meghintjük és egy igazán illatos és zamatos lekvárral tálaljuk.

9 megjegyzés:

  1. Kérek szépen néhányat az értesítő e-maillel.

    VálaszTörlés
  2. Kérdésem lenne ,nincs szódabikarbóna ,sütőpor ,esetleg élesztő a receptben feltüntetve ??? hosszú évek ota készítem,mindig raktam valamit hozza !!! köszi ha válaszolsz !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincsen, nem kell bele semmmi. Az eredeti receptben sem írnak semmit , én sem változtattam ezen mert így ahogy van nagyon finom.

      Törlés