2016. október 16.

Sertés szűz Sztroganoff módra

A Stroganoffról a bélszín ugrik be elsőre de itt meg is állhatunk. Jobban járunk, ha a sertés „bélszínjét”, azaz a szűzpecsenyét választjuk ehhez az ételhez. A bélszín azért nem egy standard hozzávaló, a sertésszűz inkább elérhető árban is. A marha más alkatrészével persze lehet kisérletezni, de mi nem tettük.


Hozzávalók:

6-700 g sertés szűzpecsenye
50 g jó minőségű kolozsvári szalonna gyufára vágva,
1 közepes fej hagyma vagy zöldhagyma (így frissebb lesz az íze!)
1 gerezd fokhagyma
400 g barna csiperke gomba
2-3 db csemege uborka
15-20 kapribogyó
morzsolt kakukkfű, petrezselyem ízlés szerint
3 dl tejszín
1 ek. mustár
sertés zsír (házilag olvasztott!)
frissen őrölt fekete bors

Férfimunka volt, idézem: 

"A tett előtt két nappal a szüzet kis ujjnyi csíkokra vágtam és őrölt borssal, köménnyel, 2-3 evőkanálnyi olajjal hűtőbe tettem érni.


Kevés zsíron szépen lepirítjuk a kolozsvári szalonnát majd rádobjuk a hagymát és a fokhagymát és megfonnyasztjuk. Ezután dobjuk az edénybe a húst, ízlés szerint sózzuk és minél nagyobb lángon lepirítjuk majd mehet bele a negyedekre vágott gomba, a julienre vágott csemege uborka és az aprított kapribogyó, mustár. A gomba persze elég sok levet ereszt ezért praktikus minél nagyobb átmérőjű edényben készíteni, így gyorsabb a felesleges víz párolgása. 


Amikor a felesleg elpárolgott felöntjük a tejszínnel és hagyjuk besűrűsödni. Én még kakukkfűvel, petrezselyem zölddel ízesítem és .... 2 evőkanálnyi konyak sokat lendít a színvonalon."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése