2016. október 4.

Céklás krémfehér sajtos tészta

Ez aztán egy csoda dolog ! Az eredeti receptben dió is szerepel, de az még legalább 1 hónap, mire lesz friss. Addig nem akartam várni, így szokás szerint elkanyarodtam, nem is kicsit. A fő elem, a cékla az egyetlen, ami maradt, az eredmény viszont így is igencsak említésre méltó.


Hozzávalók:

25 dkg rövid durum tészta
2 db közepes henger alakú cékla (vagy a másik, de én ezt jobban szeretem)
5 dkg krémfehér sajt vagy Feta
frissen őrölt pirított édeskömény mag
kakukkfű
frissen őrölt feketebors
diós balzsamecet
olivaolaj
néhány cékla levélke vagy angol zeller levél a díszítéshez.

A céklákból tulajdonképpen egy pesto állagú krémet kell készíteni, amihez a céklát meg kell puhítani. Ezt leggyorsabban mikroban tehetjük meg, így is kellett 20 perc a fél centisre felszeletelt és megfűszerezett céklának egy tűzálló edényben. A vízben főzést azonban nem javaslom, akkor rengeteg íz eltávozik belőle.
Amikor puha lett, botmixerrel, olivaolajjal és a bazsamecettel jó simára mixeltem.


A tésztát a csomagoláson előrtak szerint sós vízben megfőztem, majd a felmelegített cékla pestoba forgattam. A pestot a tészta főzésének vége felé a tésztavízzel hígítottam – elég sokat fel is vett.


Tányérra tettem, ráreszeltem a krémsajtot nagylyukú rszelővel és már lehetett is enni. Fantasztikus ízek kerekedtek ki és a színe...... az egyenesen csodaszép lett ☺



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése