2014. november 30.

Hókifli - vadmákkal

Mákpróbát tartottam ☺ Nemrégiben Ausztriában jártunk és vadmákot találtunk, őrölve, csomagolva. Érdekesnek és izgalmasnak tűnt, ezért vettünk belőle. A hókifli pedig nagyon régen nem szerepelt az étlapunkon... sőt, talán én magam még nem is sütöttem soha. Éppen ideje volt már.

Hozzávalók:

40 dkg liszt (30 dkg rétesliszt + 10 dkg finomliszt)
10 dkg zsír
1 csapott mokkáskanál só
3-4 evőkanál tejföl

A töltelékhez:
5-8 dkg darált mák
5-6 dkg kristálycukor
fél citrom reszelt héja
1-2 evőkanál meleg tej
porcukor a hempergetéshez

A tésztát gyorsan összeállítottam először robotgépben, majd kézzel kicsit átgyúrva. A tejföl került bele utoljára, hogy a kellő sűrűséget be lehessen állítani. Letakarva egy jó órát pihentettem (ezt lehetőleg ne a hűtőben, de ne is nagyon melegben tegyük).


A töltelékhez közben összekevertem a mákot a cukorral és belereszeltem a citromhéjat. A tejet közvetlenül a kiflik töltése előtt szinte csepegtetve adagoltam hozzá. Annyi tej kell, hogy kicsit összeálljon az egész. Olyan morzsás állaga lesz, szétesik, ahogy kiskanállal szedem, de mégis van egy kevés nedvessége is.

A pihentetés után a tésztát több részletben 2,5 mm-esre nyújtottam és a 8 cm átmérőjű fánkszaggatóval köröket szúrtam ki belőle. A körök alsó harmadára kiskanállal elhelyeztem a töltelékből és felcsavartam, majd kissé meggörbítettem a kiflicskéket.


Végül 28 db kifli lett, pontosan egy nagy gáztepsibe való adag.

Légkeveréssel 165-170ºC-on kb. 15 percig sütöttem. Nem kell megpirulniuk. Amikor kivettem, azonnal, még forrón porcukorba forgattam őket.


Természetesen dióval, szilvalekvárral, gesztenyével is tölthető. Sokkal egyszerűbb, mint gondoltam elsőre. A tésztával könnyű dolgozni, így pikk-pakk elkészültem vele.
A vadmák pedig nagyon finom.... kicsit talán kevésbé intenzív az íze, mint a „szelid” testvérének.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése