2014. október 15.

Nagydobosi fűszeres tök

Süssünk tököt ! Illatával, színével jó kedvet varázsol akár milyen idő is van odakint.
Ezt a nagydobosi szürke héjú tököt első alkalommal kóstoltuk és egészen más, mint a korábbról már jól simert Orange vagy sonkatök. Jobb. Sokkal jobb ☺



Valamikor a sütőtök kedvelt téli csemege volt, egyszerűen csak megsütötték a kemencében vagy a sütőben. Ezért lehetett megosztó is: vagy bejött a natúr íze, vagy nem. A másik elvárás az volt, hogy édes legyen, ez pedig nyilván nem mindig teljesült.

Az új idők szele azonban egészen más ízeket hozott. Az édeskéset a sóssal, csípőssel, fűszeressel összehozva a sütőtök is kilép a szürkeségből és rengeteg különleges, ízekben gazdag étel alapja vagy kísérője lesz.

Először azonban élvezzük ki az ízeit egyszerűen, sütőben jól megsütve fűszerekkel megspékelve.


Hozzávalók:

sütőtök nagyobb darabokra vágva
1 gerezd fokhagyma
1 rozmaring ág
kakukkfű
frissen őrölt színes bors
chilipehely ha szeretjük pikánsan
olivaolaj

A tök belsejét a magokkal eltávolítottam. Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral és elhelyeztem rajta a tökszeleteket.
A fokhagymával jól bedörzsöltem őket, meglocsoltam olivaolajjal, rászórtam a kakukkfüvet és mellé tettem a rozmaring ágat.
Borsot és sót szórtam rá és betettem sülni a 180ºC-os előmelegített sütőbe.


Kb. 50 perc után a hőfokot emeltem 200ºC-ra, mert meg kell egy kicsit pirulnia, hogy igazán előjöjjenek a csodás ízek.
Félidőben még egy kevés olivaolajat locsoltam rá.
Mennyei illatok keringtek a levegőben és az íze.....

Hamarosan jönnek a receptek, mert az egyszerre megsütött adagból másnap – harmadnap új ételeket alkothatunk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése