2016. március 22.

Tojások a pácban

Az a csodás tojás .... salátákkal, zöldekkel így tavasszal különösen. Ha pedig maradt a télről céklalevünk, ki ne öntsük! Különleges pácolt tojást készíthetünk a segítségével. De ha már tojást főzök, akkor frissen is ennék egy jó kis salátát. Így a kettőt egy csapásra...


Hozzávalók a zöld salátához:

keményre főtt tojások – többet főzzünk, hogy jusson a pácba is
kígyóuborka
szívsaláta vagy fejes saláta
olivaolaj
joghurt
citromlé
méz
frissen őrölt fekete bors
fokhagyma granulátum
petrezselyem levél

A megfőtt kemény tojásokat megpucoltam, félretettem.


Az uborkát lereszeltem, megsóztam és kézzel összeforgattam. Egy kevés joghurtba olivaolajat öntöttem, egy kis mézzel és citromlével ízesítettem és jól összekevertem. Ebbe szórtam a fokhagymaporból is, meg a borsból is.
Az uborkát kinyomkodtam, tányérokba tettem. Frissen feldaraboltam a szívsalátát, a kettőt összeforgattam és ráöntöttem a dresszinget. Elkevertem, a tetejére őröltem még borsot, majd fejenként 1 tojást négybe vágva a tetejére tettem. Petrezselyemmel díszítettem


A pácolt tojáshoz:

céklalére van mindössze szükségünk, ecetes cékla levére. Nálunk éppen elfogyott egy adag, az üvegben pedig elég sok lé maradt. Ebbe egyszerűen beletettem 4 db főtt tojást. Lehet játszani a színekkel, akár 2 naponta elővenni egyet és felvágni, hogy milyen. Ezek 1 hétig pácolódtak és nem csak a színük, de az ízük is nagyon jó lett.


Nehéz leírni, hogy milyen.... de még az állaga is egészen átalakul. Érdemes kipróbálni. Csak egy kis só és bors kellett rá és vajas kenyérrel tökéletes volt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése