2015. október 28.

Spenót besamellel

ahogy Hugh Fearnley Whittinstall csinálja... vagyis majdnem úgy. Abban azonban egyetértek vele, hogy ez egy igazán kényeztető fogás akár csak magában is.  Érdekes, hogy olyan ízek jönnek elő így a spenótból, amik eddig rejtve voltak.



A fokhagyma elég uralkodó, ha belekerül, márpedig a hagyományos spenótba kell bőven előle. Ebből viszont kimarad, helyette az aromás szerecsendió és a besamel harmonikus kettőse adja meg az alaphangulatot. Bármilyen feltéttel fogyasztható, nekem ezzel a fűszeres polenta rózsával tökéletes könnyű ebéd volt.

Hozzávalók:

½ csomag leveles fagyasztott spenót – kb. 20-25 dkg
350 ml tej
2,5 dkg vaj
2,5 dkg finomliszt
szerecsendió
frissen őrölt fekete bors

A polentához:
150 ml instant polenta
450 - 500 ml víz
kurkuma
chili pehely
frissen őrölt fekete bors

A spenótot egyenesen a fagyasztóból tettem a forró, enyhén sós vízbe és mindössze pár percig főztem, majd leszűrtem. Amikor kihűlt, alaposan kinyomkodtam belőle a vizet és nagyjából feldaraboltam.
A polentát vékonyan kiolajozott edénybe szórtam, átforgattam, majd felöntöttem a vízzel. Fűszereztem és folyamatos keverés közben 3-4 perc alatt készre főztem. Kiolajozott szilikon formákba adagoltam és a tetejüket is vékonyan beolajoztam, hogy ne legyen kemény kéreg rajta.

A vajból, lisztből és a tejből elkészítettem a besamelt, melybe beletettem a szerecsendiót , sót, borsot. A végén csak hozzákevertem a felaprított spenót leveleket és összeforraltam. A formából kivett polenta virággal tálaltam.


Ennyire egyszerű és igazán nagyszerű ☺ Grillezett hallal, csirkével is finom lehet, vagy bármi mással, amire kedvünk szottyan.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése