2015. április 23.

Rakott karfiol Blogkóstolóra

Már a 22-dik fordulónál tartunk és Vöröskaktusznál a stafétabot. A  Rendes csajokat sorsolta ki nekem. Hosszas nézelődés után egy klasszikus rakott karfiolt választottam ki, amit egy kicsit azért a saját ízlésemhez formáltam. A karfiol nekem nem igazán működik sárgarépa nélkül, ezért a hús mennyiségét csökkentettem és kipótoltam egy kevés sárgarépával. Na és egy-két fűszer került még bele.


Hozzávalók:

1 közepes karfiol – kb 90 dkg-os
10-15 dkg darált marhahús
1 sárgarépa
1 adag előfőzött barnarizs (12,5 dkg-os)
1 gerezd fokhagyma
vöröshagymakrém
Ras-el-hanut fűszerkeverék
édesköménymag
frissen őrölt szines és fekete bors
tejföl és görög joghurt vegyesen, összesen 1 nagy pohárnyi
Gouda sajt reszelve
friss snidling a tetejére

A karfiolt rózsáira szedtem és sós vízben pár perc alatt félig megfőztem.
A barnarizst zacskóstól sós forró vízben szintén csak meg kellett főzni.
A sárgarépát kicsi kockákra vágtam és kevés olivaolajjal, sóval és frissen őrölt édeskömény maggal 3 perc alatt előpároltam a mikroban.


Kevés olajra rádobtam a hagymakrémet és a vékonyra szeletelet fokhagymát, megfuttattam, és már ment is rá a darált hús. Nagyon nagy lángon kevergetve dobálva hirtelen megsütöttem. Sóztam, borsoztam, rászórtam a Ras-el-Hanut keveréket végül az előkészített sárgarépát is belekevertem.


Tűzálló tálat kiolajoztam és először a karfiollal béleltem ki. A nagyobb rózsákat kb. 1 cm-es szeletekre vágtam. Másodikként a rizs következett. Mindkettőt sóztam, kevés borsot is őröltem rá.
Ezután a hús és répa keveréke következett, erre pedig a tejföl-joghurt keverék fele.
A maradék karfiollal zártam a sort, fűszereztem, megkentem a tejföllel és végül ráreszeltem egy kevés Gouda sajtot.


Előmelegített sütőben légkeveréssel 180ºC-on 40 percig sütöttem. Addigra a sajt szépen megpirult a tetején. A sütőből kivéve megszórtam a friss aprított snidlinggel.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése