2014. december 10.

Céklás rizottó

Második.... egyszer már volt, de attól nem voltam elájulva. Igaz, akkoriban még maga a rizottó készítése sem volt meg teljesen jól. Az utóbbi időben azonban megszerettem a répa formájú hosszúkás céklát (talán van fajtaneve is, de én nem tudom, mi az). Sokrétűen használható, édes, nincs olyan erős földíze, mint a nagy golyóknak. Hamarabb meg is fő, sül, vagy párolódik.



Hozzávalók:

1 bögre (2,5 dl) rizottó rizs
1 dl fehérbor
kb. 1 liter zöldség- vagy csirkeleves
vöröshagymakrém
1 gerezd fokhagyma
2 – 3  db kis hosszúkás cékla (30 – 40 dkg)
kakukkfű
édeskömyény mag
frissen őrölt bors
Parmezán vagy Grana Padano
1 – 2 dkg vaj
lila sonkahagyma a tetejére

Korábban azt is tapasztaltam, hogy a cékla nem tudott a roizottóban megpuhulni, ezért most másképpen álltam neki. A céklát meghámoztam, kockákra vágtam. Egy kevés olivaolajjal meglocsoltam, szórtam rá kakukkfüvet, édeskömény magot, sót és borsot. Jól összekevertem és a mikróban 8 -10 perc alatt (közben többször kivéve és megkeverve) roppanósra pároltam.


A rizottót a szokásos módos készítettem: fazékban felforraltam az alaplevet. Olivaolajra egy kevés vöröshagymakrém, a vékonyra szeletelt fokhagyma és egy kis keverés. Ezután ment rá a rizs, ezzel is kevertem, majd ráöntöttem a bort. Amikor az elfőtt, merőkanalanként adagolva adtam hozzá az alaplevet folyamatosan keverve. Közben fűszereztem még, ebbe is tettem a kakukkfűből és az édeskömény magból is.


Amikor a rizs már majdnem jó volt, akkor kevertem hozzá a céklát. Ezért lett ilyen világos, lazac színe (vagy meggymártás???).  Pár percig együtt főttek, végül beletettem a vajat. Ekkor már elzártam a gázt. A vajtól selymessé vált, a színei is pasztellek lettek. Végül a reszelt Parmezánt is belekevertem. Fedő alatt egy pár percig pihentettem.

Tálaláskor a felkarikázott lila sonkahagymát csak a tetejére szórtam. Így állt elő ez a rózsaszín világ ☺


1 megjegyzés:

  1. Klassz! Így még nem ettem céklát, de ezt most nagyon megkóstolnám! :)

    VálaszTörlés