2014. november 5.

Túrógaluska

Van nekünk egy jól bevált túrógombóc receptünk. A Sünis kanál blogon azonban láttam egy remek ötletet, galuskának formázva a gombóc tésztáját kiváló sós ételt készíthetünk.



Maradtam a saját receptemnél, meg egy kicsit meg is fűszereztem, de ezt az alapötletet felhasználva egy jó kis szószos egytál ételt készítettem.
Bizonyára mindenkinél akad otthon kész mártás, egyszerűen azért, mert van az úgy, hogy nincs elég idő. Ehhez a galuskához most tikka masala szószt használtam, ami kellemesen csípős, paradicsomos. Ehhez igazítva fűszereztem meg a galuskákat is.

Hozzávalók:

½ kg tehéntúró
2 tojás
6 evőkanál rétesliszt
őrölt római kömény
őrölt koriander
csipet kurkuma

A galuskák tésztáját összeállítottam, majd a hűtőben hagytam állni 1 óra hosszat.


Lobogó sós vízbe szaggattam – formáztam a galuskákat és 6 percig főztem, ekkorra fel is jöttek a víz felszínére.

Kiszedegettem őket a vízből és a megmelegített paradicsomos szószba forgattam.
A tetejére néhány szelet erős paprika karikát vágtam.


A galuskák nagyon finomak így, a fűszerezéssel teljesen más jelleget kapnak. Másfajta szósszal, akár síma paradicsomszósszal is el tudnám képzelni, vagy egyszerűen csak pirospaprikásan, ahogy Sünis kanál ajánlotta.

2 megjegyzés: