2014. október 2.

Rakott kiflikrumpli

az örök kedvenc, a megunhatatlan ☺ Alig várjuk nyár végén, hogy legyen jóféle kiflikrumpli, az a finom, krémes, szépen szeletelhető fajta. Ha már elmúlik a nyár, legalább efféle örömökből jusson ki az embernek ☺



Hozzávalók (4-6 adag):

1,5 kg kiflikrumpli
1 szál jóféle lángolt kolbász (amit szívesen dézsmálunk egyébként is)
8 db tojás
1 – 1,5 nagy pohár tejföl
őrölt kömény
frissen őrölt színes bors
friss snidling a végén dísznek, ha éppen van
bacon a tetejére

Slussz.... ennyi, ennek az ételnek a nagyszerűsége a hozzávalók egyszerűségében leledzik. Ezt nem szabad túlvariálni. Csak egy kicsit extráztam meg, mert nekünk ez így ízlik: ez pedig az őrölt kömény. A klasszikus módon készítjük tepsiben, kicsit pirosra sütve a széleket.


A krumpli alaposan megmostam és héjában feltettem főni sós vízben.
A tojásokat keményre főztem, majd hideg vizes fürdő után pucoltam és szeleteltem.
A kolbászt megszabadítottam a bőrétől (egy kis vizes áttörlés és könnyedén lejön) és felkarikáztam kb. 2 mm-esre.
A krumplikat még forrón hámoztam is, egy húsvilla jól jön ilyenkor.

A 25x35 cm-es tepsit disznózsírral kikentem.
A krumplit hullámosra szeleteltem.

Ezután már csak rakni kellett őket egymás után: először jött a krumpli, a tetejére a tojás szeletek. Egy kevés sóval megszórtam, majd következett a kolbász.


A tejfölt alaposan elkevertem, hogy kicsit folyósabb legyen. Jókora adag köménymaggal és némi színes borssal és sóval ízesítettem. A felét rögtön el is osztottam a kolbász karikák tetején.

Következett az utolsó krumpli sor, egy kis só szükség szerint és a maradék tejföllel beborítottam az egészet. El is kentem egy szilikon lapáttal, hogy mindenhol befedje a krumplikat.

180ºC-on légkeveréses sütőben kb. 1 órát sütöttem. Figyelni kell, a teteje és a széle mindenképpen piruljon meg egy kicsit.


A sütőből kivéve megszórtam a frissen felaprított snidlinggel, majd pár percet pihentettem. Ezután már csak tálalni kellett ... és jóízűen falatozni.

Céklasalátával szeretjük a legjobban.

2 megjegyzés:

  1. Még sosem ettem kiflikrumplit, de nagyon guszta lett a végeredmény! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) köszi szépen. Finom is ez a fajta krumpli amellett, hogy guszta :)

      Törlés