2014. március 15.

Crepes suzette extrákkal

Palacsinta készült ma délután... úgy terveztem, hogy a szokásos túrós mellett kipróbálom a francia narancsosat vérnarancsból. Az eredmény az lett, hogy a kettő valahogyan egyesült....



A palacsintatésztát a szokott módon készítettem:
3 tojás
25-30 dkg finomliszt
tej
víz

Géppel kikevertem és pihentettem úgy 1 órát. Ebből az adagból 15-20 db palacsinta szokott kijönni.

A túróhoz
50 dkg tehéntúró
porcukor
citromlé és citromhéj reszelve
előgőzölt mazsola
tejföl, hogy kenhető legyen (most a maradék mascarponét is belekevertem)

A narancsos öntethez 3 db vérnarancs levét és 1 db-nak a reszelt héját használtam fel. A lé kb. 180-200 ml volt, ehhez adtam 5-6 kávéskanál kristálycukrot, egy kevés citromlevet és feltettem forrni. 10 percig forraltam kevergetve, majd öntöttem bele egy kevés narancslikőrt. Elzártam a gázt, beledobtam egy kis darabka vajat és addig kevertem, amíg fel nem olvadt.

A palacsintákat kisütöttem és a még forró palacsintasütőbe egy kis merőkanálnyi narancsöntetet tettem. Egyből elkezdett sisteregni, gyorsan rádobtam 1 palacsintát, kicsit megmozgattam majd gyorsan négybe hajtottam és a tányérra csusszantottam.
Ezt a műveletet egyenként még néhány palacsintával megismételtem.

Tálaláskor a tányérra fagylalt adagolóval 2 gombócot tettem a krémtúróból, melyet kicsit meglocsoltam a narancsöntettel.

Voila.... bon apétit :)
(Ez az a desszert, amiért  érdemes egész héten éhkoppon lenni!)
Előtte egy jó kis tartalmas leves és meg is van az ízletes ebéd.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése