2013. december 2.

Kínai zöldséges tészta 2 in 1

Ilyen hidegben egyre inkább vágyom a lelket (is) melengető csípős – fűszeres ételekre. Ez a 15 - 20 perc alatt elkészíthető és tetszés szerint variálható kínai ihletésű tésztaétel igazi ízbomba.



Hozzávalók:
ennyire nehéz dolgom nem volt még, az arányok és a tészta fajtája is tetszőleges lehet, így csak felsorolás szerűen:

25 dkg széles metélt/spagetti/rizstészta amelyik éppen akad otthon

sárgarépa
fejes káposzta
gomba (szárított a legjobb – előre beáztatva)

szójaszósz - lehetőleg a világos fajta
pici szezámolaj
szecsuáni bors
őrölt chili pehely
rizsecet vagy más enyhe ecet
pici cukor
(kókusztej)

A tésztának előkészítjük a sós főzővizet, mert időzítenünk kell majd a dolgokat. Egy nagy serpenyőben (vagy wokban) kevés olajat melegítünk, beleteszünk 1 kávéskanálnyi szezámolajat is, megszórjuk a szecsuáni borssal és a chili pehellyel és már mehet is rá elsőként az időközben megpuhult gomba. Nagy lángon rázogatva – dobálva sütjük. Pár perc múlva mehet a durvára reszelt sárgarépa, tovább rázzuk – sütjük, végül hozzáadjuk a felszeletelt káposztát is. Meglocsoljuk szójaszósszal, egy kis ecettel, megszórjuk sóval, pici cukorral (csak az egyensúly kedvéért) és tovább pirítjuk.
Közben a tésztát beledobjuk a forró vízbe. Akkor vagyunk ügyesek, ha a tészta és a zöldségek egyszerre készülnek el. Ha kész a tészta, leszűrjük, a zöldségekhez adjuk, összeforgatjuk és néhány percig még együtt pirítjuk őket. Petrezselyemmel vagy korianderrel is megszórhatjuk.


Ez a verzió chilis szélesmetélttel készült és tovább variálhatjuk úgy, hogy a maradékot nyakon öntjük 1 kis doboz kókusztejjel és egyet rottyantunk rajta. Így másnapra egy egészen új ételt kapunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése